12. nap

Nos, én megpróbáltam...de kénytelen voltam bűnözni. Az tegnapi ebédre kb fél3kor került sor, már kopogott a szemem az éhségtől. Nem részletezem, 7 fogás volt, az első 5-ből ettem, mindből csak egy bolhafasznyit, de így is lelkiismeret furdalásom volt. Amint hazaértünk elmentem egy lélekkönnyítő futásra, most már jobban ment a 6 kör. Ennyit a tegnapról, a mai nap sokkal klasszabb volt.
Délelőtt megjött a kindlim juppé, délután pedig elmentem futócipőt venni, a képen látható darab (nem a legszebb darab, de ez volt a legkényelmesebb) mellett döntöttem, de azért dobtam egy hátast a méretezésen. 39-40es a lábam, mondtam is a csajnak, hogy ezekben a méretekben szeretnék próbálni, kihozta, felvettem, és fullon végigérte a lábamat, úgyhogy kénytelen voltam 40,5 feles cipőt venni, ezt kisebb fajta tragédiaként éltem meg:PPPPP
Posztolás után egyből megyek is és kipróbálom bevetésen:) Igazából ma torna nap van, de nem akarok holnapig várni, kíváncsi vagyok érzek-e majd változást. 
Vásárlás után egyből Enikőhöz mentem, nyirokmasszázsra. Na basszus, ez nem piskóta, rohadtul fáj, ááá leírhatatlan az a nyöszörgés amit leműveltem, de bízom benne hogy ez megnyitja a nyirkaimat és távozik a férgese:DDD Persze ehhez is dönteni kell a vizet magamba, ajvéé:)
Ja,még valami! Tesóm csatlakozott a diétámhoz,mostantól ő is csinálja velem, örülök neki, így legalább dupla annyit idegbeteg lesz a családban.:))  Üdv a fedélzeten kistesó!:))))))

2 megjegyzés:

  1. Hát köszi:) É.H.E.Z.E.M.!!!
    És amikor kijön a férgesed, akkor én nem akarok ott lenni:D:D:D

    VálaszTörlés
  2. Hemm, ezen felröhögtem, mekkora hülye vagy:D

    VálaszTörlés