Péntek

Megvolt a nagy méreckedés, fotózás, bár sokkal jobban örültem a 7 km-nek, amit tegnap sikerült egyben lefutni. Most már, hogy hidegebbek vannak, a nacim alá veszek egy leggings-t is, így összességében nem túl vastag az alsóruhám, de réteges, így nem is fázott a lábam. A kesztyűt pedig abszolút szükségtelennek érzem, általában úgy izzad a tenyerem, hogy nocsak, a kezem melegszik át először, és letépem magamról, mert egyszerűen úgy érzem hogy megfulladok ha rajtam marad. Ami baromi érdekes, hogy nincs izomlázam, semmi, nuku, nada, nulla. Ez baj? Biztos az! De miért nincs? Igaz hogy a sebességem stagnál, de egyre nagyobb távra vagyok képes úgy hogy közben jól érzem magam. Lehet ez a gond? Ki kellene fulladnom, és levegőt nem kapva rohanni? De akkor tuti egekben lenne a pulzusom, az akkor már biztosan nem zsírégető tartomány. Az elején mikor elkezdtem futni, akkor volt izomlázam, igaz mindig kevesebb és kevesebb, mostanra pedig már teljesen eltűnt. Azért aggódom, mert ha már hozzászoktam ehhez a mozgáshoz akkor lehet már nem is hatásos? Jójó, az eredmények nem ezt igazolják, de mégis...
Tegnapi kajamustra:
  • 2 tojás, 1 hagyma, kis oliva (rántotta) kv
  • 30 g zab, 2 dl tej, pár szem mandula
  • csirkecomb (cca 12-13 dkg), kis pároltzöld, 3 kanál rizs
  • 1 db energizáló bűnbonbon, jelentem megtette hatását
  • 3 gerezd sütőtök
  • 125g túró, 2 kanál joghurt
Teljesen mást nézegettem neten, és beleütköztem ebbe a képbe:
Jujj! Ilyen mikor körte alakod van, és csontsoványra fogytál?Nem szép sztem, valahogy még jobban kijönnek az aránytalanságai, nem? a mellénykéje tetszetős:)

16 megjegyzés:

  1. futas utan, ha mozogsz meg egy kicsit, nem muszaj h durva izomlazad legyen. Nekem csak lajtos szokott lenni :)
    Csonti neninel szerintem jatszottak kicsit a PSsel vagy a perspektivaval, vagy both :):):)

    Le vagyok robbanva, tegnap csak bezuhantam az agyba amikor vegre hazaertem, de a futas miatt (is) big gratula! :)

    VálaszTörlés
  2. Szedd össze magad csajszi, mert felmegyek hozzád, és megkergetlek:DDDDD

    VálaszTörlés
  3. Uram atyám, hát hogy néz ki ez a csaj? tuti van benne vmi PS...Viszont tetszik h olyan fehér:)nem embernek néz ki, csak valami humanoidnak:D

    VálaszTörlés
  4. Eléggé olyan mint a morák, nem?:) Legalábbis nekem ez jutott róla eszembe.

    VálaszTörlés
  5. hát végülis, kivéve azt a széles csípőt:)

    VálaszTörlés
  6. Nekem sem volt izomlázam mostanában a futástól, pedig egész jó időket mentem. Aztán egyszer megemeltem a távot, viszont lassabb voltam, és másnap meg is éreztem a lábamon és a fenekemen :)
    Valószínűleg megerősödtek a futáshoz használt izmaid (mint lovaglásnál a belső combizmok: első két alkalom után járni se tudsz, utána már alakul), de nem tudom, hogy ez a fogyásra hogyan hat.

    VálaszTörlés
  7. Basszus, lovagolnom kellene! Úgy elmúlna a bébihájam. Az a poén hogy egy köpésre tőlünk van egy lovastanya, ismerős is a tulaj, voltam is 1x, hogy majd akkor én fogok járni lovagolni. De bevallom eléggé elijesztett az első alkalom. Minden tapasztalat nélkül, kb fél órája ültem szegény lovon a fazon meg bevágtáztatta alattam, én meg azt se tudtam hova sikongassak, nagyon megijedtem :S El is ment a kedvem tőle.

    VálaszTörlés
  8. ha ez igaz, akkor mégse vagyok körte :)

    VálaszTörlés
  9. nem is:)vagy csak egy ici picit, de ha csontodra száradnál nem így néznél ki az biztos:))

    VálaszTörlés
  10. áhh, de jó neked hogy le tudsz futni 7km-t... bár én tartanék itt, számomra elképzelhetetlen :) gratulálok!

    VálaszTörlés
  11. Nekem is az volt:) 2 hónap alatt jutottam el ide, mindig picit többet, picit többet.

    VálaszTörlés
  12. Ha meg tudod oldani a heti 3-4x-i futást, akkor neked is menni fog, bárkinek ha nekem sikerült, nagy antisportos vagyok/voltam.

    VálaszTörlés
  13. Nekem tegnap volt az első futásom, heti 3X fogok menni, nagyon remélem hogy sikerül majd növelni a távokat:) Az antisport eddig nálam is megvan :D

    VálaszTörlés
  14. Párszor belesétáltam, de megvolt 2,4 km. Meglepődtem:D Egyelőre az a cél hogy ne sétáljak bele. A végén mondjuk kissé szédültem... Viszont, nekem jó érzés utána nagyon, megnyugszom, szerintem kiváló feszültség levezetésént fog funkcionálni.

    VálaszTörlés
  15. Totál ügyi vagy, én 1,5 km-rel kezdtem, és 3. alkalommal tudtam egészben lefutni, és onnantól mindig növeltem 500 méterrel a távot, mindig az volt a cél hogy egészben megállás nélkül menjen. Kezdésnek tökéletes amit csináltál!:))Jól oldja a napi stresszt, meg úgy mindent, kellemes fáradtság:)

    VálaszTörlés