Day 70!!!! Az utolsó nap.

Végre. El sem hiszem hogy eljött ez a nap, nem is emlékszem mikor kezdtem el. Persze persze, van naptáram, lapozni is tudok benne, de érzésre olyan mintha már sokkal több ideje csinálnám. A másik oldalon pedig mi az a 70 nap? Semmi, 2,5 hónap. De ahhoz úgy látszik elég, hogy az ember lánya elkezdje rendbe szedni saját magát. Gondolok itt az eredeti motivációmra, amit ugyan nem sokszor írtam itt le, de a legnagyobb jóság hogy már nem fáj a hátam, a derekam, a csípőm, nem félek mozogni, hirtelen lehajolni, egyáltalán nem motoszkál az a fejemben hogy jajj csak nehogy rosszul mozduljak, mert baj lesz belőle. Valószínűleg külső szemlélő számára ez elég gázul hangozhat, pláne hogy csak 27 éves vagyok, dehát itt a pont. Muszáj volt tenni valamit magamért, mert még túl fiatal vagyok ahhoz hogy 2 kézzel ne tudjak letenni egy 3 kilós tálcát az asztal közepére. Ajánlott nekem az orvos mindenféle arany árú táplálékkiegészítőt, igyak ilyen olyan géleket egy életen át, mert ha nem teszem akkor örökre így maradok, mindezt egy elég kellemetlen szituáció közepette. Szívesen a fejébe tunkolnám hogy lám lám, nem kellett havi 60 ezret a marhaságaira költenem, elég volt tornázni és diétázni.
Két dolog miatt van ma jó kedvem. Az egyik az új Nightwish album amit most is hallgatunk Titti kolleginával, a másik a tegnapi futás. 20 kör, kilencezer ötszáz méter, cca 1 óra 20 perc alatt. A fényes igazsághoz hozzá tartozik, 2 kör után (1 km) be kellett kocognom a házba, mert nem volt mese, kis-helység pozitív helyzet állt elő, mint eddig még soha. Azért nem volt olyan borzasztó a helyzet, még be sem melegedtem, sokkal jobban bosszantott volna ha 3-4 km környékén történik. Így sem örültem h meg kell állni, de ha már benne vagyok a témában és megállok utána qva szar elindulni.
Rájöttem, hogy engem frusztrál a runkeeper, ha alkalom adtán megszerzem tesó telóját, akkor mindig kicsit idegeskedve futok, tudom hogy lassú vagyok, és csak az jár a fejemben hogy gyorsabban, gyorsabban, amitől aztán általában kiesem a ritmusomból. Nélküle meg leszarom, nem érdekel hogy csiga vagyok, és sokkal jobban is esik a mozgás, mint tegnap is. Az elmúlt napok feszültsége úgy szállt ki belőlem mint a szélvész, ilyenkor könnyen mennek a körök, gondolkoznom kell hogy hanyadiknál tartok, ilyenkor jönnek a "csak még egy picit többet mint eddig bírtál" gondolatok. Az élsportolók biztos nem értenek egyet velem ebben, de rám igaz hogy akkor kell eredményt elérnem mikor relatíve könnyebben megy és nem görcsösen akarni, és ostorozni magamat. Ezzel azt akarom mondani, hogy lehet holnap ugyan úgy kicsinálom magam 5 kilométeren, és nem tudnék többet megtenni, és ezzel kövezzetek de nincs semmi bajom, mert ott a tudat hogy ettől már voltam és leszek is jobb. Gondoltam megkeresem a futópályámat google earth-ön és megmutatom nektek, még pár képet is csináltam múltkor a helyszínről, íme:


Szóval itt jövök megyek körbe körbe, érdekes módon nem zavar, hogy nincs tól-ig cél, a körök mennyisége ugyanolyan motivációt jelent.
Ma reggel farkas éhes voltam, gondoltam milyen állat pont tojás és graham a menüm, csak azt felejtettem el hogy tegnap megetettem a többiekkel, mert féltem hogy megromlik:) Volt helyette abonet.
Tegnapi kaja:
  • 2 graham, sonka, mozzarella (1-1 szelet) melegszenyának megsütve, paradicsom (ízetlen), kv
  • 2 abonet, 5 dkg sonka
  • Húsleves 1 répával, fél krumplival, és egy nagy darab főtt pulykanyakaaaaa, nyam nyam nyam
  • 1 graham, sonka, fél kefír (kilyukadt és elfolyt a többi)
  • 125 g túró, joghurttal
Ma még tartom az étrendet, ahogy azt kell, de már kb tudom mit szeretnék holnap enni. Reggelire szalámit vagy kolbászt, mert az finom és 70 napja nem ettem, ebédre megkérem kollégát hogy csináljon nekünk bolognai spagettit, anyukám pedig megígérte hogy készít nekem almás süteményt:) Így kell szépen elrontani magam, de ennyi jár és punktum!:) 

5 megjegyzés:

  1. szuper vagy, egyszerűen szuper :) tényleg gratulálok.
    (ja, a 71. napon nekem is kb. az első a bolognai lenne:D)

    VálaszTörlés
  2. jó bátor vagy, hogy ott futkározol :D sötétben azért ugye nem?
    a 70. nap végén meg jár a kaja és pont :D képek lesznek majd? :)

    VálaszTörlés
  3. Anna: köszönöm szépen, neked is simán menni fog, fejben erős vagy, más meg nem is kell:)

    Thatsme: nincs mitől félnem, maximum egy őz kergethetne meg, de már erre is gyártottam vésztervet:) sötétben csak akkor ha rám sötétedik, és nem azért mert félek, hanem mert nem akarom kitörni a nyakamat világítás hiányában.
    Képek és végső adatok holnap, remélem reggelről el tudom lőni őket, és akkor délelőtt felteszem.

    VálaszTörlés
  4. Varom nagyon a holnapi kepeket :)))
    (egy kepmanias)

    VálaszTörlés