Étrend

A mai reggelim (2 tojás, rozskenyér, paprika) nem egészen úgy sikerült ahogy azt képzeltem. Ugyanis, én rozskenyér címén, olyan teljes kiőrlésű atom brutál féltéglát vettem, gondoltam jókislány leszek, ebben semmi búza dolog nincs, legalábbis a címkéjén. Ez mind szép és jó volt addig a pillanatig amíg bele nem haraptam....még Methosnak sem kellett, pedig ő aztán minden evő. Inkább nem rontottam el a finom tojást, - ami tényleg megsül hozzáadott zsiradék nélkül is, csak jó legyen a teflon serpi  - és jutalomból inkább paradicsommal ettem, meg egy kis fintess csírával.
Szerencsére az ebéd eléggé finomra sikerült, innen is csókoltatom a sütőzacskó feltalálóját!:) Párolt zöldség, csirkemell (só, bors, pici pirospaprika) egy nagyon pici hagyma és paprika hogy jó íze legyen, ezt mindet úgy ahogy volt bezsákoltam, betoltam a sütőbe kb 45 percre, és nyamm nyamm. A husit meg sem tudtam enni, hűséges négylábúim ezúttal is tettre készek voltak:) Előnye még ennek az eljárásnak, hogy minimális konyhai gányolással jár, így nem kapok agyérgörcsöt a mosogatástól sem.
Uzsonna egy szilva (ezúttal is köszi anyu, hogy gondoltál rám, mikor én magamra nem), vacsi pedig müzli, tej kombó. Légyszi ha olvastok írjátok meg, hogy milyen müzlit esztek, mert én nem találtam a Vitalis natúrjánál jobbat, legalábbis az ehető kategóriában. Ezeket a kemény kis zabpelyhes izéket nem tudom lenyomni a torkomon.

4 megjegyzés:

  1. Szia! Két evőkanál sima zabpehely egy nagyon light joghurtba, 10 perc után kóstold meg, addigra kb megpuhul, és mar mehet is reggelire simán. Nagyon fincsi :)) sima tejjel is működik, keveset önts rá és akkor mehet több :) kitartást! :)

    VálaszTörlés
  2. Szia! Köszi a tippet, ki fogom próbálni:)

    VálaszTörlés
  3. én is úgy szoktam, ahogy az első emberke írta, plusz szoktam bele egy kevés gyümölcsöt vágni, pl fél banánt, vagy ilyesmi. meg szeretem az édes dolgokat, úgyhogy 2 pötty édesítőszer az alap :)

    btw örülök, hogy végre rátaláltam a blogodra, mindjárt elolvasom a többi bejegyzést is

    thatsme :)

    VálaszTörlés
  4. Valamelyik este mikor már ettem, nekem is eszembe jutott, hogy kellett volna...:))) Az az igazság, hogy ha már nagy drágáért megvettem a Vitalis müzlit, akkor már megeszem, van benne aszalt gyümölcs, az a legjobb, persze tudom hogy azt nem lehetne:D De 30 gramm belőle 1 héten 2x, szerintem nem ettől fog befuccsolni a programom:)
    És!Megcsináltam tegnap a Rékás első 20 percet, ami a felsőtestet formálja, és bevallom lányosan 7 perc után eldobtam a súlyzót és csak úgy csináltam, de így is izomlázam van:))

    VálaszTörlés