Új köntös

Gondoltam itt az ideje már egy kis újításnak. Igazából már a második program kezdetére szerettem volna valamit, csak lusta voltam nekifogni.
Hogy tetszik?

Itt egész nap szakad az a rohadás hó, rgo ma sem tudok elmenni futni, pedig időm az lenne rá, még világosban is. Nagyon várom már a tavaszt és a jó időt, hogy ilyeneken ne csússzak el. Már az is eszembe jutott, hogy ráhúzok még 20 napot a programra és akkor én is 90 napot tolok, mint Titti. Vaagy, az lesz, hogy 70 nap után betolom az agyonemlegetett gigantikus csokitortámat és folytatom tesómmal.
Azt még nem is írtam, hogy anyánk is kedvet kapott a diétához rajtunk felbuzdulva. Teljesen önálló gondolat volt, nem akartuk rábeszélni semmire. De azért csavaros a gondolkozása a kis törpének (160 cm mély), "csak le akarok fogyni nyárra 7-8 kilót, aztán megint eszem zsíros kenyeret" ........ Ugye nem ez lenne a lényeg, meg így semmi értelme, de én annak is örülök hogy önként felmerült benne a diéta gondolata. Azt kikötötte hogy futni nem fog, ő aki 200 méterre is autóval megy:)))) Először csak egy lépést. Kutyasétára biztosan rávehető.
Két napja visszaálltam az 1400 kalóriára, mondhatom hogy már aznap jelentkeztek a pozitív hatások. Visszatért a kávé generálta tömegperisztaltika beindulása. Örvendetes tény hogy nem kell görcsölnöm azon, hogy hmmm ma sem volt a kishelyiségben...és hiába a több kalória mégis csökkenő tendenciát mutat a súlyom, ma 68,3 voltam, pedig azt hittem hogy minimum stagnálni fogok 68,8 környékén. Őszintén, a több étel is jól esik, bár ez olyasmikben mutatkozik meg, hogy abonet helyett grahamat eszem, vagy rántottának készítem el a tojást.

Arra jöttem rá, hogy én nem áhítozom másik testre, a sajátomat akarom vékonyan, formásan. Nem kergetek illúziókat fotoshoppolt lányok fényképét nézegetve, hogy ilyet, meg olyan alakot szeretnék. Közben a hülye is látja, meg az akinek van szeme, hogy sosem érhetném el az álomnak kinevezett alakot, mert egész egyszerűen a csontomat kellene ripityára törni, vagy éppen csak újra kellene születni, mert így közelebb a harminchoz már nem lesz olyan bőröm mint a 18 éveseknek. Szóval baromi szerencsésnek gondolom magam, hogy megelégszem azzal ami van(jó értelemben), és eszemben sincs keseregni a pici mellemen, vagy a sok hízás-fogyástól striás bőrömön, vagy a dunna hátamon. Mert nekem is vannak problémás részeim, tudatában vagyok, de elfogadtam, és megteszek annak érdekében mindent, hogy amin lehet formálni, szépíteni az alakuljon. Nem 70 napom van rá, nem is 90, hanem itt az egész nyár, az ősz és így tovább...el sem hiszitek mekkora nyomás alól szabadít fel ez a felismerés. Mi van ha a program végére nem leszek 65 kiló? Hát kit érdekel? Majd később meglesz. Addig örülök a formás virgácsoknak, a kikandikáló kulcscsontomnak, és derékkezdeménynek:)  Ezek a gondolatok onnan eredeztethetőek, hogy nincs normális lehetőségem mozogni, és ez bizony zavar, de mivel sokáig nem tudok bánkódni semmim - a génjeimbe van ez kódolva- gyorsan kompenzált az agyam azzal, hogy hát hülye leszek én aggódni, ott van a program utáni élet a sportolásra, és akkor majd lehet izmosodni, meg keményseggűvé válni.Mindent akkor kell csinálni mikor könnyebben megy, és nem görcsösen akarni, úgy hogy nagyobb kárt okozunk vele mint hasznot. Tudom ez ellent mond a kiizzadott, nehezebb úton elért nagyobb boldogságnak, de én egyszerűen nem tudok így gondolkozni. Félreértés ne essék míg kivárok, addig sem eresztek le, vagy hagyom abba a diétát, egyszerűen csak tehermentesítem magam egy olyan probléma alól amit úgysem tudok megoldani még akkor se ha a laposnak kategorizált hátsómat ama földhöz ütögetem.

11 megjegyzés:

  1. Nagyon egyetértek a második bekezdésben mindennel. Ha ezt felismerné mindenki, nem lenne több X napos program, és a félelem, hogy jaj leszek-e Y kg alatt a végén, meg hogy leszek-e olyan, mint Z a fényképeken. Lehet, hogy önhittségre vall, de a fejemet - sem kívül, sem belül - nem cserélném el senkivel, és az utóbbi időben fogalmazódott meg bennem az a gondolat, hogy a testemet sem. Nem tökéletes, van millió hibája, de az enyém. ("Kicsit sárgább... - aki ismeri, érti)

    Ha szabad javasolni, szerintem adj magadnak egy töltőnapot, utána folytasd Tittivel. Neked már smafu lesz akkor az a 20 nap, neki meg könnyebb lesz, ha ugyanazt eszitek. És hátha közben anyukátok még inkább kedvet kap. Azért az nem lenne semmi, ezt már Thatsme-nek is mondtam. Pláne, ha mozogni is kezdene picit. Én az anyukámat viszont inkább békén hagyom, mert ha ideges, leolvadnak róla a kilók, inkább legyen rajta 5-6 kg felesleg a biztonság kedvéért.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyre szimpibb a kcal számolgatós módszered, lehet hogy idővel átállok arra, már a napokban is rakosgattuk ide oda, sakkoztunk a kalóriákkal, és könnyű volt:)
      Szerintem sem kellene Tittit egyedül hagyni a diétával, nem azért mert önerőből nem menne neki, de együtt könnyebb, meg ismerem magam, úgyis az ő kajáját akarnám enni 3 nap töltődés után:)

      Anyán azért több felesleg van, de nem akarom csesztetni hogy kevés a 7-8 kiló, butaság lenne elvenni a lelkesedését,arra bazírozok hogy evés közben jön meg az étvágy:))

      Törlés
  2. nekem a beszívott bagoly jobban tetszett, de lehet h az csak ilyen fruskákhoz illene mint én :D
    az önértékelős rész nekem is bejövős, én is egyre inkább kezdek erre hajlani :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. a baglyok nekem is tetszettek, de maga a sablon, meg az a rikító sárga szín nem, ez meg olyan kis finom, de van még egy csomó féle, majd jövőhéten (munkaidőben) szórakozok vele:D

      Törlés
    2. Nekem ez a sablon bejön, de én meg se szólalok, az én informatikai tehetségemmel, ahogy az a sablonomon is látszik :)

      Törlés
    3. Pedig nem nehéz megcsinálni, és olyan szépséges boszis háttereket is láttam, emlegettelek is:) Nem csuklottál?:)

      Törlés
  3. én is abszolút egyetértek azzal amit írsz, nameg alapvetően jó ilyesmiket olvasni, egyrészt hogy nem csak én gondolom így másrészt nem egyedül "szenvedek" :)))
    most nálad, meg PrettyWitch-ét a héten...asszem :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt az utolsó sort nem tudtam értelmezni:)

      Törlés
    2. Szerintem arra gondolt h Boszi is epp most nyomott egy hasonlo posztot, nem teljesen veletlen a szinkron persze;) Ha posztolnek meg en is, es nem csak beszologatnek a listan :) tolem is egy ilyen szuletett volna :D

      - Boszi-modszer: reggel ota boszizom mero kivancsisagbol (pedig ezt nem is beszeltuk :)), eredmenyek: 1. a kaloriaszamlalas vicces, tudom, a mernokoket amugy is weird dolgok szorakoztatjak
      2. venni kene egy 3V-os gombelemet (halodik a frissen vett merleg, allandoan buzeralnom kell h ne azt irja h LO)
      3. varom ide parom... janem :) hanem ami tok jo a szamlalasban: szaros 20 kaloriaert nem fogom kihagyni a vajat a kenyerrol , es 10kcal-ert a 10%os kavetejszint a kavebol... (viszont meg a light kenyer is eleg kaloriadus, igy azzal nagyon megfontoltan kell banni - mondjuk ez is elorelepes ahhoz kepest, hogy egyaltalan nem ettem kenyeret)

      masik poszthoz mar irtam, szeritnem nagyon szep ez a kis finom sablon, ne varinyalj sokat, csak ha meg szebbet szerzel helyette:)

      Törlés
    3. Kíváncsi vagyok, bejön-e a kalóriaszámolás, de annak örülök, hogy már találtál benne hasznosat :)

      Törlés
    4. Mindenképp hasznos, eddig is cserélgettem az étkezéseket egy napon belül, de nagyjából azt ettem amit kellett, most sem lesz ez másként, mert az arányokat tartani szeretném, csak ha egyszer marhahúsleves van ebédre, mint ma is pl, akkor nyugodt szívvel megeszem, spóroltam rá a tízóraival, és már tudom mit szeretnék uzsira meg vacsira, gyorsan összeadom hol tartok, és meglátjuk mit engedhetek meg magamnak:)
      A számolás maga már megy gyorsan, kb tudom azoknak az ételeknek a kcal tartalmát amiket eszem.

      MC: a vajjal kapcsolatban ma "összebeszéltünk". Kihagytam a reggeliből a sajtot, egy kis lurpakkos nyamivaj kedvéért, és hát kérdezd meg a zembert mit össze mummogtam reggeli alatt, és csak azért mert vajat kenetem a sonka alá. Na pl ennek nem tudom a kcal tartalmát, de egy biztonsági 50-essel számolva sztem nem ba**hatom át magam.

      Törlés