M é r é s, k é p e k D a y 42.

Na szóval, - 2 kiló 2 hét alatt, több is mint jó. Tittike, jöhet a kanalas zsír!!!!! (legyen kacsa) :)))
A centikben azért meglátni hogy ebben a 2 hétben asszem 3x vagy 4x voltam futni. A felsőtestem szépen alakul, mell alatt és derékből is 3-3 centi ment le, először nem is akartam elhinni. Ami stagnál az a karom, meg a seggem, hát na, nem is volt neki mitől csökkenni, azon csodálkozom hogy ha picivel is de a combom is csökkent. Ennyi a lényeg, meg magamban a kérdés, hogy ugyan biztos vagyok benne hogy nem csak 65 kilóig tudnék lemenni, már kacérkodom a 62-63-al is, viszont nem tudom hogy mi lesz az a súly amit meg is tudok majd tartani. Elválik, még van 1 hónapom program végéig, ha minden marad így, akkor 3,5-4 kilót fogok még addig fogyni, tehát a kitűzött cél teljesülni látszik, viszont az is igaz hogy nem ennyi felesleg van még rajtam, de mint mondtam én már most nagyon jól érzem magam a bőrömben, ha így maradnék se lenne baj, még feszesedni kellene fenék, comb tájékon. 

Ja, és nem kapcsolódik ide, de tegnap vártam a zemberre másfél órát, és unaloműzésképp elmentem shoppingolni. Semmit se vettem, mert semmi sem tetszett, viszont szereztem egy leggingst, ami tpk harisnya, mert benne van elől az 1 hátul a 2 csík, viszont nincs talpa, kívülről fényes, belül meg tök jó bolyhos, és igen meleg, tesztelem éppen:)

Jöjjenek a képek, szerintem látszik a változás a 0. naphoz képest, főleg derék-has tájékon, comb fenék vonalon annyira nem, de onnan már nehezebben fogyok. Ami viszont durva, hogy a célnadrágjaim is lötyögnek rajtam, 1etlen 1 gatyám van amit nem tudok begombolva lehúzni magamról. Akarok egy piros skinny farmert:) 







Még mindig nem sikerült mandulaolajat vennem, gyogyótárban nincs, müllerben se volt, el kéne jutnom vmi gyógynövényes sáfárkodós üzletbe, talán majd szerdán, és onnantól kezdve hájjal mandulával fogom kenegetni magam, hátha segít a bőrömön. Különben néztem a müllerben protein szeletet, mert mondtátok hogy finom, de rohadjak meg ha 600 forintért veszek egy szelet műcsokit amire valójában semmi szükségem:) Ketket a spúr. :)

28 megjegyzés:

  1. Ilyen vékony combok :) derék, has fenék nagyon nagyon szépen alakul, jól nézel ki!!!!! :) csak így tovább!!!!

    VálaszTörlés
  2. tök jól alakulsz:)
    a mandulaolajra meg ha nem tudnál venni vagy ilyesmi én már tesztelem egy hete (még semmi se látszik meglepö módon :) )
    de pl tudok ajánlani netboltot ahol én vettem utána néztem és úgy néz ki h náluk a legolcsobb literárban
    váááá dejó lenne már ott tartani ahol te :DDDDD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Neten már én én néztem, csak több a szállítási költség, mint az egész lötyi, ezért gondoltam h majd IRL megveszem:)
      Köszönöm szépen a dicséretet:) Én miért nem tudom hogy te honnan indultál, hova tartasz, ilyesmiket? Pedig érdekelne!

      Törlés
    2. dede írtam multkor :)
      143 voltam és most 6 hét után lement az első 10es:)
      és a cél... hmmm 70 szóval majd jövőre kiderül :)))

      Törlés
    3. Jajj igen, neharagudj, szita az agyam! Írjál blogot és akkor követlek és nem felejtek el semmit:) Na? Na? Na?:))))

      Törlés
  3. Kanalas kacsazsír-t neked a szádba:))

    Szerintem a képeken nem is jön ki annyira a dolog, de IRL ma reggel kb csak néztelek. Z is megmondta a tutit neked:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen és azt is mondta h egy féreg rág belülről, és majd nem marad más belőlem csak egy csuf fekete férek aminek a végén pukkanással fogok eltűnni:))))))) Igen, mondta h sovisodom:D

      Törlés
    2. Najó, hát Z már csak ilyen:)

      Törlés
  4. Ide is küldök egy gratulát, nem csak a tesódhoz, nagyon szép eredmények!
    R. (zugolvasó Finnországból)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Zugolvasó:))) Hideg van odaát?

      Törlés
    2. Nincsen, csak rengeteg hó esett itteni viszonyokhoz mérten is. Azért az megfizethetetlen érzés amikor az ember a 3-ról az erkélyrôl lapátolja a havat lefele :)
      R.

      Törlés
    3. Nagybátyámnak van egy finn haverja, és tavasszal itt voltak, szerencsétlenek úgy izzadtak a 25 fokban mint kurva a templomban:) Ő mesélte hogy napi szinten kell kiásnia a házukat a hóból, és a tetőről is heti program letúrni a havat:)

      Törlés
  5. Első gondolat: vékonyak a combjaid. Ezentúl mindenhova az első reakciómat fogom írni:D gratula:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Anna:)) Az első gondolat a jó! mA már írtam ezt vmi kapcsán:)

      Törlés
  6. nice, szépen alakulsz :) A combjaid tényleg nagyon vékonyak, és nem is igazán látok rajtad 2-3 kilónál többet. Annyira irigylem a hasadat, hogy ilyen lapos! :) Akkor 63 kilóra fel! ;) remélem együtt futunk be :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Reggel mindig sokkal vékonyabb vagyok mint a nap többi részén, azért is készülnek akkor a fotók, a lényeg amit mondani akarok az az, hogy még van rajtam felesleg, olyan 7-8 kiló, viszont az első cél, illetve a program célja 65 kilónak lenni, aztán meglátom hogy mennyire tudom azt tartani, mert rájöttem hogy lefogyni relative könnyű, majd ha már nem lesz ekkora katonás rend az életemben, jönnek a bulik, a nyár és az alkohol (hú de alkeszül hangzik) akkor azért kíváncsi leszek mire fogok beállni, igazából már annak is örülnék ha tartanám mondjuk a 68-at:) Ismerve magamat évente legalább egyszer le kell majd szurkolnom egy 70 napost:)
      Láttam amúgy a 250 forintos proteinszelet helyét a polcon, de ott csak üresség honolt, a másiknak is hasonló volt a csomagolása!!!

      Törlés
  7. jaaa mülleres protein erről akartam írni még. én 250-ért veszem, az meg már egész tűrhető. jó mondjuk nem a snickershez képest de jobb, mint a 600. nem is tudom, az milyen fajtájú lehet, ami ennyibe kerül :D én ilyet veszek: http://www.a-life-of-wellness.com/images/products/Power_System_Professional_Eiweiss_Riegel.png

    VálaszTörlés
  8. A képek sokkolók, lassan tényleg skinny leszel :) Nincs ebben 7-8 kg, majd meglátod 65-nél. Ennyi, mert nem jutok szóhoz!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lenne, olyan lifetiltes felfogással biztosan, de lehet akkor már szottyadt lennék:) Előre a 65ért, aztán újragondolom, vagy a csokitorta megoldja:)

      Törlés
  9. HAHAHA. nezegettem a blogodon jobb oldalt, hogy melyik blogokat olvasod, es pont egy vonalban voltak a kepeid (ezek fent) m* itt ul mellettem a kanapen es gitarozik. ket akkord kozt idenezett a kijelzore, es csak ennyit mondott: skinny bitch, skinny bitch

    (ez egy kedves dolog, a bitch ellenere :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Eddig is bírtam m-et, de most már imádom:))))

      Törlés