M é r é s, k é p e k D a y 28.

A bal oldali a kezdő, jobb oldali a mai, de megverek bárkit aki nem jön rá magától :)) (alant írom hogy nagy ma az arcom, bocsi)






Nos. Elkezdhetnék nyiffogni, hogy csak 1,4 kilót sikerült leadni az utóbbi 2 hétben, úgy hogy a második felében a hideg miatt nem mozogtam, de az a helyzet hogy én most kifejezetten meg vagyok elégedve magammal. Nézzétek el nekem, ma nagy lesz az arcom, mert hogy sztem qvajó vagyok:))) 28 nap alatt 3,8 kg az kevésnek mondható, viszont centikben  ott vagyok a szeren és már látni is a fotókon. Nagyon örülök neki hogy vége úgy néz ki lesz derekam! Kár hogy nem vagyok 17 éves, mert akkor a bőröm sokkal szebb lenne, remélem hogy a nyáron rá tudok barnulni a striáimra, és mérséklődnek valamelyest, mert nagyon elrontja az összképet. De ha felülemelkedek ezen, akkor nagyon tetszik a lábam hátulról, beszarás hogy 54 centi a legvastagabbja, anno 65-ről indultam, és nem jött be amitől féltem, hogy visszavastagszik futás hiányában, még így is lefaragtam belőle fél centit. A derekam 7essel kezdődik, ajvé, nagyon örülök neki, 2 hét alatt - 2 cm, hát soha rosszabbat. Ugyanígy a csípőmmel, seggemmel, remélem 2 hét múlva már a seggkörméretem is becsusszan egy hajszállal 100 alá. A mellem fél centit csökkent újra, nem örömteli, de nem is tragikus az a pici, a mell alatti és a kar méreteim megmaradtak, szerintem azok már nem nagyon fognak változni, bár a karom még vaskos, de ez sztem típus. Egyedül a vádlim több fél centivel, de ezen nem izgatom magam, ott nincs biztos pont ahol mérni tudom, meg egyébként se volt soha semmi bajom a vádlimmal, keménynek néz ki, de ha megfogod puha. Ezzel mindig Titti embere basztatott :P Feltartott kézzel már kezdenek látszódni a bordáim, a képeken ez még nem jön le, de már tényleg kezdek csontosodni. Igazából úgy jól van ez, ahogy van, szép lassan megy lefelé, és ahhoz képest, hogy micsoda dürrögésben voltam a múlt héten, mikor többször mutatott a mérleg 72-t egész jó sikerült az első 4 hét. Csak remélni tudom, hogy megmarad ez a 1,5 kg-s fogyási ütem per 2 hét, és akkor esélyem lesz a 65 kilóra, amivel már szuper boldog lennék, és kijelenthetném hogy vékony vagyok:) Normálisan vékony. Nem akarom elszólni...bár nem tudom minek kellene történnie ahhoz hogy ez most ne jöjjön össze...szóval várom a jó időt, meg a nyarat, hogy mutogathassam a kulcscsontomat:)))

Na nem bírtam ki, összeraktam egy képet az abszolút kezdő (84,7 kg) fotómmal és a maival(69,9kg):
Baszki, de barna voltam......

39 megjegyzés:

  1. Lauranna

    Naggyon jól nézel ki...
    Eddig én csak nézegettem az oldaladat (meg a többiekét akik itt neked ki vannak emelve oldalt), de erre muszály volt írnom:))))
    egyszerűen elképesztő
    bár már én is itt tartanék... pff
    időben ugyanakkor indultam mint ti csak sokkalsokkal többről...
    na hajrá eszméletlen jól megy :)

    VálaszTörlés
  2. @Névtelen

    Köszönöm szépen Lauranna:)
    Hidd el, bárki eljuthat idáig, ha nekem sikerült, neked is egészen biztos fog, ha kitartó vagy. Hol tartasz most? Honnan indultál? Vezetsz blogot?:))

    VálaszTörlés
  3. Brutáljók a képek, reggel jól megnéztelek bikiniben, komolyan irl látni már a bordácskáidat ha feltartod a kezed:)
    Az utolsó hatásvadász képek meg hujjujj:D
    Ha ránézek a képeidre egyrészt örülök, másrész irigykedem, harmadrészt elfog egy qva nagy türelmetlenség...Én is akarok ilyen lenni:))

    VálaszTörlés
  4. Lauranna

    nem blogolok... elég ha az uszodában szarul érzem magam nem hiányzik h mindenki nézegessen... :))))
    143ról indultam és ma 4 hét után 135
    nem fogom feladni 7 éve egyszer már megvolt a 107ről 80ig azis ment ezis fog most a naygobb kihívás az utána semmit vissza lessz
    sajna az egész napos ülés és kevés alvás nem kedvez a kevés evésnek... mostanság próbálok többet aludni így megy a kevesebb evés

    VálaszTörlés
  5. @Titti
    Lesz ilyened:)) neked is nagyon jól megy, türelem, sok sok sok ruhát terem:)))

    VálaszTörlés
  6. @Névtelen
    Tyűha, az nagyon szép, gratulálok, csak így tovább!:)
    Megkérdezhetem hogy mennyi idős vagy?
    Lifetilt szerűen csinálod, vagy kcal-t számolsz, hogy csinálod?:)

    VálaszTörlés
  7. Nagyon jól nézel ki!! a derekad a törzsed én is akarok ilyen combot :) Szóval gratulálok :)

    VálaszTörlés
  8. Lauranna

    25 leszek idén, szóval elég gáz, hogy idáig jutottam...pfff
    diéta meg ilyen kevert lifetilt meg kalória számlálás, de inkább kalória számlálás
    nincs rá keretem h beruházzak a lifitiltes cuccokra...
    ugyh ami tőlem telik :)

    VálaszTörlés
  9. @Névtelen
    Én sem szedtem/szedek semmiféle port, tápkieget, meg bogyót. Megy ezek nélkül is, és nekem vesszőparipám, hogy program után könnyebb visszahízni ha tolja az ember ezeket a szereket. Pont a miatt, hogy a lifetilt legtöbbször uzsir és vacsira a turmixot írja, az nem szilárd kaja, és ha elkezdesz normálisan étkezni akkor már ez egy buktató. Legalábbis én így gondolom, tudományosan alátámasztani nem tudom, azt viszont igen, hogy nélküle is gyönyörűen lehet fogyni, esetleg egy kicsit lassabb ütemben...dehát mi a lassú? Esetemben a netto diétával töltött időm 99 nap, ennek eredménye -15 kiló...akkor sztem nincs miről beszélni:)

    VálaszTörlés
  10. elismerésre méltó:)
    a múltkori záróképedhez képest is nagyon látszik a változás:) a rééégihez képest meg... pláne ;)

    VálaszTörlés
  11. @azAnna
    Thx Anna:) A régi hasonlítást az csak úgy poénból tettem be, mert pont vagánykodási vágy fogott el:)

    VálaszTörlés
  12. Bőrgondokra 2 tipp:

    - mandulaolaj külsőleg
    - natúr hidratáló krémhez veszel 1000-es C és a legnagyobb dózisú E vitamint (kapszulát), széthúzód a kapszulákat, és a krémbe belenyomod őket, összekevered, majd beledörzsölöd a bőrbe a problémás helyen. Mind a kettő csodákra képes.

    Csak így tovább.

    VálaszTörlés
  13. @Névtelen Géza
    Melyik a jobb?
    natúr hidratáló az gondolom a gyógyszertári, ugye? milyen arányban kell keverni a krémet?

    VálaszTörlés
  14. @Ketket
    Én nem próbáltam egyiket sem, mert szerencsére nincs ilyen gondom. A mandulaolajat egy híres magyar testépítő javasolta, náluk van vagy 20 kg ingadozás egy éven belül. A másodikat is olyanoktól hallottam, akik hirtelen nőnek sokat, és állítólag nagyon szép eredményt lehet vele elérni, de a teszt rád marad.

    Igen, sima natúr gyógyszertári krém, antioxidánsokkal felturbózva. És mindig alkalmazás előtt elkészítve, tehát ne előre kutyuld össze, ne hagyd állni. Nem egy drága dolog, ha kipróbálod, akkor mindenképp írd meg, hogy mennyire jó, mert kíváncsi vagyok.

    VálaszTörlés
  15. @Ketket
    Azt elfelejtettem, hogy szerintem 1 hónapig biztos alkalmazni kell, hogy valami látszata legyen.

    VálaszTörlés
  16. @Névtelen Géza
    Hát ezt lehet én is kipróbálom!Nem veszíthetek semmit:)

    VálaszTörlés
  17. és itt még annyit megjegyeznék, hogy oldalról olyan vékony lettél, mint Adri :)

    VálaszTörlés
  18. @Névtelen Géza

    Köszi az infókat, szerintem ki fogom próbálni, a mandulaolaj valamivel egyszerűbbnek tűnik:)) Végül is elég ha nyárra mérséklődik, mert ez a sok fogyás hízás és a vékony bőr nem hálálja meg magát.

    VálaszTörlés
  19. @thatsme :)
    Jaaaaj, nemár! Adri 50 kiló, ha mellé állnék IRL 3x akkora lennék, csak a kontraszt nagy. Ha mi ketten állnánk egymáshoz, akkor is én tűnnék nagyobb darabnak, mert a felsőtestem nagyobb mint a tiéd.

    VálaszTörlés
  20. @Titti
    Az biztos, hogy a bőrnek jót tesz a vitamin, de kíváncsi vagyok, hogy mennyire látványos, várom a beszámolókat.

    VálaszTörlés
  21. @Ketket
    Az olaj egyszerűbb, de én mind a kettőt alkalmaznám. :) (Szerintem az olaj is azért jó, mert tele van e-vitaminnal, de lehet, hogy egyéb tényezők is vannak.)

    A vékony bőr (már ha van ilyen, és nem csak legenda mint a vastag csontozat) szerintem jó, jobban rásimul az izomszövetre, és tónusosabbnak hat. Ugyanezért jó a barna bőr is, más kérdés, hogy szerintem a fehér bőr sokkal szebb.

    VálaszTörlés
  22. húúúú ez a bőrápolós ez jó tipp én is kipróbálom, hogy hat
    valamit muszály mert nekem sajna nagyon ki van nyúlva a hasamon :(

    VálaszTörlés
  23. @Névtelen Géza
    Szép a fehér bőr is, de sokkal jobban kijönnek a bőrhibák, a tónusosságban igazad lehet.
    a kanáriknál (kutyák) sokféle szín megengedett, és a világos zsemlék mindig izmosabbnak néznek ki, de nagyrészt csak a színük miatt. :)

    Viszont szerintem a valódi barna bőr, ami napon barnult is szép, legalábbis én jobban szeretem magam barnán mint hypósan.

    VálaszTörlés
  24. @Ketket
    Igen, pont ezért, mert a fehér bőrön a zsír, narancsbőr, minden hiba jobban látszik, tehát a porcelánbaba a legjobb. :)

    VálaszTörlés
  25. @Névtelen Géza
    Jó hideg, és nem szól vissza:))))

    Rossz vagyok és gonosz, tudom, van ilyen nő a földön 18 év felett?

    VálaszTörlés
  26. @Ketket
    Fehér bőrű? Hát marhára remélem, mert ha nincs, akkor engem nagyon durván átbasztak. :O :)))))

    VálaszTörlés
  27. @Névtelen Géza
    Lökött!:P
    Makulátlan fehér bőrű nőnemű lény. Egyébként ez is olyan tipikus, hogy a nők szenvednek leginkább a narancsbőrtől, meg ilyen hülyeségektől, bezzeg a pasikon alig van, vagyis én alig láttam olyan hímneműt akin lenne....*irigy*

    VálaszTörlés
  28. Hűha! Csodaszép lapos hasad lett, álmaim netovábbja :)

    VálaszTörlés
  29. @Ketket
    Ja, hogy makulátlan. :) Azt nem tudom. Gondolom az ösztrogén miatti könnyebb zsírosodás, tartósítók meg a mozgásszegény életmód lehet az oka, de megmondom őszintén, szerintem ez is olyan dolog, amivel a nők egymást húzzák, a férfiak közül meg senki sem foglalkozik vele, ahogy a frizurával, sminkkel és hasonlókkal sem. :)

    VálaszTörlés
  30. @PrettyWitch
    Köszi Boszi, csalóka, de már lappad, Neked is lesz ilyen, de az is lehet hogy már van, csak még sose mutattad meg!:))

    VálaszTörlés
  31. @Névtelen Géza
    Hát nem utdom, én nem szoktam ujjal mutogatni, h nini dejó neki több van, nekem meg kevesebb:) Úgy vagyok vele, hogy ez van, eltűnni nyomtalanul úgy sem fog, minek nyiffogni rajta. :)

    VálaszTörlés
  32. @benedek bence
    Bence!
    Ezt így ebben a formában nem állítanám, anno tavaly szeptemberben lt motivációra kezdtem bele az első programba. A diétámnak az az alapja, de ha megnézed, akkor látod hogy tényleg csak az alapok, és a többi a saját preferenciáim szerint lett kialakítva. Tápkiegeket nem szedek, de vitathatatlan hogy magamtól nem kezdtem volna futni.

    VálaszTörlés
  33. @Névtelen Géza
    Nok es narancsbor: mas felepitesu a kotoszovetunk, a ferfiaknak halos, a noknek "csikos". Ennek oka az, h nekunk nyulni kell keresztbehosszaba terhesseg alatt, a pasiknak meg nem.
    A halos felepites nem engedi kidomborodni a zsircsombekokat, meg akkor sem ha vannak.
    Persze a nok magasabb testzsir-aranya is lehetne a dolog oka, de ennek ellentmond az h dagadt pasikon sincs narancsbor, illetve sovany kislanyokon is van.

    Aki hajlamos a visszeressegre, az jo esellyel narancsboros is lesz, ha nem figyel, massziroz, meregtelenit (es akkor is ha igen, csak legalabb ugy erzi h mindent megtett :D)

    A tartositok noknel-ferfiaknal egyforman jatszanak sztem :) Annak annyi a szerepe, h elvileg a mergezo cuccokat zsirba rakod el, szoval ha sok szar eszel akkor is konnyebben zsirosodsz ha amugy a kaloria rendben lenne.

    Hirtelen ennyi jutott eszembe:)

    VálaszTörlés
  34. @Macskacicó
    Erről a kötőszövet különbségről még nem hallottam, utána nézek, köszöntem a tippet.

    Akkor a tanulság, hogy egyértelműen a zsír az oka. A tartósítókat is azért írtam, mert ahogy írod, zsírban különíti el a testtől a szervezetünk a mérgeket. Versenyre készülő fitneszes csajoknál bármilyen tartósított dolog szigorúan tilos (konzerv, ecet, minden, amit el tudsz képzelni), és csak frissen elkészített kaját ehetnek.

    De azt akkor sem értem, hogy mire ez a mizéria. Ha zsíros egy comb, akkor nem teljesen mindegy, hogy narancsbőrös vagy sem? Teljesen. Másrészt mutass nekem egy férfit, akit 1%-ban is érdekel, hogy a mellette lévő nőn van ilyen. Nehéz dolgod lesz. Mindenesetre akit zavar, tudja a megoldást.

    VálaszTörlés
  35. @Névtelen Géza

    Nem értelek, mi az hogy ha zsíros egy comb mindegy akkor már hogy narancsbőrös e vagy sem? Mindig van zsír egy combon. De ott vannak a skinny lányok, és azoknak is van naribőrük, elhanyagolható mennyiségű zsír mellett.

    VálaszTörlés
  36. @Ketket
    Arra írtam, hogy ha annyira zsíros a comb, hogy narancsbőrös, akkor én nem a narancsbőrön aggódnék, hanem azon, hogy a zsírt hogyan tüntessem el róla. Az más kérdés, hogy ezzel a narancsbőr probléma is kilőve.

    A hétköznapi értelemben vett vékony lányoknak általában egyáltalán nem alacsony a testzsírszázalékuk, sőt. Még egy jó diéta, magas fehérjebevitellel és kőkemény súlyzós edzéssel is izomvesztéssel jár, ezek a tipikusan skinny lányok viszont általában nagyon rosszul táplálkoznak, és nem edzenek, tehát gyakorlatilag szinte izommentesek.

    Én személyesen csak 2 példával találkoztam narancsbőr ügyben. Az egyik a húgom volt, egyetem alatt nem tudott rendesen figyelni, de a vége felé elkezdett rendesen táplálkozni és komolyan edzeni, fél év alatt eltűnt róla, és nem volt "vékony". A dolog szépsége, hogy volt olyan barátnője, aki azt mondta, hogy hízott, közben aki életében sportolt kicsit is, nadrágon keresztül látta, hogy mindenhol durván feszes. Tehát nem volt skinny, ellenben 65 kilósan 60 kg-val a nyakában guggolt, azaz a comb és farizma elegendően izmos volt a testzsírjához képest.

    VálaszTörlés