Lassú, de haladás

Ezt arra értem, hogy végre elmentem futni tegnap. Rosszabbra számítottam megmondom őszintén. Elvittem Titti telóját, szóval tudom hogy 7,9-es átlagsebességem volt, ami nálam jónak mondható 3,14 km 23:50 alatt. Mostanában mindig ekkörül futottam ugyan ezt a távot, kényelmes tempó, de valahogy én nem szeretem ha fáj valami futás közben, nagyon nehéz magam rávenni az önsanyargatásra, lesz majd olyan is, de nem -4 fokban. A lábam viszont majd lefagyott, kellett volna egy harisnyát fölvenni, de hirtelen elhatározásomban nem gondoltam ilyesmire.
Vasárnap reggel egyébként kicsit megijedtem, 67,6 kiló voltam felöltözve, megkávézva, a menstruációm kellős közepén. Tudom hogy hülyén hangzik, főleg hogy egy diéta kellős közepén vagyok, és hogy ennek örülni kellett volna, én mégis megijedtem. A dologhoz hozzátartozik hogy a hétvégén alig tudtam enni valamit, nem ment le a torkomon falat. A vasárnap többi részében kényszerítettem magam az evésre, és meg is lett az eredménye, ma reggel már 68,9 voltam, egyből meg is nyugodtam, hogy visszaálltam kb a normális szintre. Még akkor is sok a súlyvesztés 1 hét 1 kg, de még se kettő.
Úgy néz ki normalizálódik az időjárás annyira, hogy el tudjunk járni most már értelmes időben és fokban futni, ma is megyünk, már eléggé hiányzott. Egyet kell értenem Leningrad elvtársnővel, a mozgás igen jó stresszoldó. Úgy volt egyébként hogy ma elmegyünk T-vel konditerembe, megrövidítve ezzel a munkaidőnket, de szerintem erre már nem lesz szükség. Ezzel párhuzamosan mentálisan elkezdtem edzeni magam a fegyencedzésre. Igazából rettentő lelkesítő olvasni ahogy a csajok írnak róla, már nekem is megvan a könyv, át akarom tanulmányozni, és aztán belefogni. Amitől kicsit félek az a fejenállás. Még általános suliban történt egyszer, hogy osztályozták a kézenállást, amit én sosem tudtam kivitelezni, mert már akkor is nagy volt a seggem, meg általánosan elmondható hogy rettentő ügyetlen és koordinálatlan vagyok. De mégsem akartam leégni az egész osztály előtt, úgy hogy mindenki figyel, ezért beleadtam mindent, és sikerült a kézenállás, kb 2 másodpercig. Annyira meglepődtem hogy fellendültem, hogy összecsuklott a kezem és qvára ráestem a nyakamra, a tanár is beszart. Fájt is egy darabig....na most a fejenállást olvasva egyből ez a rossz emlék ugrott be....gyakorolni fogom, tán csak már nem akkora a hátsó felem, és remélem a kondim is jobb, és meg tudom tartani magam.
El kell gondolkoznom az étrenden is, mi legyen vele ha beindul a mozgás project is. Visszaálljak az előző 1400as diétára, vagy maradjak az 1200 mellett? Igazából hajlok az 1200-ra, mert nem igazán vagyok éhes, viszont az anyagcsere biztos meghálálná a törődést...szerintetek?

10 megjegyzés:

  1. Az en voksom az 1400 mellett van, de gondolom ez nem lep meg:))) Ha azzal is fogysz, felesleges jobban levinned az alapanyagcseredet- 1400 kcal amugy az en kis 50 kilos testemhez javasolt napi legalabb fel ora mozgas mellett. :) Na, ennyi a kotelezo korrol, majd jon Boszi az 1200-al, es kivancsi vagyok ki mas szall be :D
    Fejenallas: elsore csinald fal mellett es kiserovel (es most nem arra gondolok, hogy dobj le melle egy felest:))) Hanem h csinald szabalyosan,azaz:
    1. fej lerak, test bicskaban (az fej es labujjhegyek a foldon, fenek az eg fele mered)
    2. egyik lab hajlitott terddel a has fele huz - tehat ne egyenes labbal rugd fel magad a levegobe, hanem igy szinte guggolo allasba huzd az egyik labat
    3. masik lab is igy huz
    4. kinyujt egyik majd masik lab (ha birod, egyszerre a ketto)

    Igy nem teszel hirtelen mozdulatot, amitol osszecsukolhatnal, a segitodnek is konnyebb megtartani, es ha nem bir el a kezed, akkor ez meg olyan pozban kiderul, amibol vissza tudsz gurulni foldon terdelo allasba.

    Nem igazan ero, hanem egyensuly kerdese ez a gyakorlat, ahhoz viszont tenyleg nagy ero kell h egy lendulo testet megfekezz, valszeg azert sem birtad el a hatsodat :)))

    VálaszTörlés
  2. PS: nagyon tetszik a mai kep! :)

    VálaszTörlés
  3. @leningrad
    Jaja, mondasz valamit, mindkét fronton. Meglátjuk 1 hét múlva hogy áll a súlyom, bár már akkor is elégedett lennék ha 2 hét alatt ment volna le ez az 1 kiló, de azért örülnék ha megállapodnék jövőhét hétfőre a 68,5-nél.
    A fejenállást meg majd testvéri felügyelet alatt, falnál, polifómon próbálom meg:) Ha már jól megy behívom Nimit, mit szól hogy lógok fejjel lefelé:) Tuti lenyalja a képemről az orromat:D

    VálaszTörlés
  4. én is az 1400-ra szavazok, főleg mivel én is annyit fogok tolni és most már kb. egy súlyban vagyunk :)
    kézenállás: nekem is volt egy halvány kísérletem suliban, ami azzal végződött, hogy úgy ahogy voltam, merev testtel a hátamra estem (túllendültem valszeg...). az se volt semmi :D

    VálaszTörlés
  5. Hali!
    Szerintem is maradj 1400-on, mert ha fogysz vele, akkor nem feltétlenül érdemes 1200-ra szorítani.

    A kézen- meg fejenállással kapcsolatban erős fóbiáim vannak (meg körülbelül mindennel, ami fordított testhelyzet) egy régi, rosszul sikerült tigrisbukfenc óta. Körülbelül egy fél éve kezdtem el időnként a fejenállást gyakorolni - ami nekem segített, az a fal, meg párna a fej alá. Gyakorlással ráérez az ember :-)

    VálaszTörlés
  6. @thatsme :)
    Holnaptól szerintem vissza is állok az 1400-ra, még este mókuskodok rajta picit, hogy mi az amit meg szeretnék enni:)

    VálaszTörlés
  7. @Nia
    Szia Nia!:)
    Úgy látszik mindenkinek van vmi baja a fejenállással, köszi a tippeket, úgy fogom csinálni:)
    Egyébként szoktalak olvasni, csak kommentelni nem tudok hozzád vmi okból.

    VálaszTörlés
  8. @Ketket Hű, köszi, hogy szóltál :-) Ez sablonhiba lesz.

    VálaszTörlés
  9. Meg foglak lepni, de szerintem is 1400 kalória, mivel mozogsz. Ha fogysz emellett is - és eddig fogytál - akkor minek vidd alá a kalórialimitet. (Más kérdés, hogy én 1200-at eszek, de amikor elkezdtem, még nem számoltam semmit, csak csináltam, amit mondtak nekem, azóta meg beálltam erre. Viszont nem is mozgok annyit, mint te.)

    Fejenállás: stabil talajra rakj egy párnát csak a fejed alá, és egyedül próbálj meg felmenni, semmi esetre se segítséggel. Ha sikerül, tartani is fogod tudni magad (a kezed stabil talajon legyen), ha nem, a próbálkozás is megerősíti a szükséges izmokat, következőre vagy azután össze fog jönni (nekem ez történt).

    VálaszTörlés
  10. @PrettyWitch
    Hát most én sem mozgok sokat az a baj...vasárnap és hétfőn voltam futni, tegnap nem, és ma sem valószínű mert épp méteres hóhullás van.
    Viszont akkor is vissza akarok állni 1400-ra, mert érzem hogy gondok lesznek a kevesebbel.

    VálaszTörlés