Kómás

Hatalmas karikák vannak a szemeim alatt. Niméria nem hagyott aludni, az amúgy is kevéske 6 órát sikerült a közepén félbevágni :S
Tegnap végül is nem voltam suliban, még időben felhívtak hogy elmarad az óra. Milyen rendes tőlük hogy nem a helyszínen kellett ebbe a falba belefutni. Tényleg. Helyette elvittem Pupillát orvoshoz, mert nem akart múlni a púp a fejéről. Kiderült hogy ez már nem is múlt volna el magától, szóval nem túlaggódós történet volt. Nagyon büszke vagyok rá, mert egy bazi nagy tűvel leszívták neki a gennyet, és csak egy aprócska nyüszítés volt, nem kapkodta a fejét, tűrte okosan, ugyanígy a szurit is. Kaptunk kenőcsöt, nem rég kentem be, azt is szépen hagyta, lassan kezdem azt hinni hogy egy felnőtt kutya türelme és jósága költözött bele ebbe a pici ebbe. Milyen könnyen felejtem az éjszakai ébresztőt, nem?:) De egyszerűen nem lehet rá haragudni. Át fogok menni kutyás blogba , jesszum! Egyre közelebb a kezdési időpont, akkor már lesz miről írnom konkrétan. Azt az egyet remélem, hogy a héten rendeződnek a dolgok, és megtalálom a ritmust és legalább heti 4x be tudok szuszakolni mozgást, mert egyelőre ettől messze vagyok. Nem rinyálni akarok, ha bekattan a program akkor úgyis megyek majd esőben, ködben, fagyba...de ezt még várom:) Most rám jött a gyorsan együnk még egy utolsó kacsazsíros kenyeret, mert sokáig nem ehetem feeling:P Ez borzasztó, de nincs mit tagadni, paraszt gyomrom van. Aztán kolleginától kaptunk fahéjas barna cukrot a kávénkba....naggyon finom, de eskü csak 1 alkalom volt. Mint a drogosok..tiszta vicc. Így vagyok mostanában...tudom hogy nem kéne betúrni, de ott a dátum ami megvigasztal, hogy akkor véget vetek az össze vissza evésnek. Annál is inkább, mert előbbre jött a 10 éves osztálytali időpontja március közepére, nem érek rá:)
Amilyen szerencsém van, pont meg lesz jövőhét hétfőre, és jó súlyos leszek első mérlegeléskor, ah ah ah, persze később ez még jól jöhet:))))
Bocs az összehányt posztért, zizi azagyam.

9 megjegyzés:

  1. A kacsazsirost most nem kellett volna :D

    Osztalytalo: Marcius kozepere mar nagyon tipptopp leszel, no para :)))) Titivel egy osztalyba jartatok?
    Varom am h kezdjetek a programot. A plusz suly meg definitely jol fog jonni, emlekszem amikor csinaltam az elso kepeket... te jo eg hogy nezek ki, nem kene kitenni. A masodik osszegzonel: ahh, de kar h nem voltam kicsit koverebb az elso kepeken, 5 nappal korabban kellett volna fotozni (mert en mar a hivatalos programkezdes elott elkezdtem a kajalast stikaban) :DDD

    VálaszTörlés
  2. @Macskacicó
    Hehe, igen, később jól fog ez jönni, de tervezek egy olyat hogy program végén meg most az új elején hogy nézek ki, na az siralmas lesz sztem, mert nagyon úgy érzem h zsírosodtam.
    Ma meg kéne írnom az étrendet hogy legyen fogalmam a bevásrlólistáról....
    Egy osztályba jártunk Tittivel, igen:)

    VálaszTörlés
  3. Ja basszus, március 10 az osztálytali, az pont 2 hónapra van a programkezdéstől, ha menni fog a program nekem, akkora már látható lesz egy kis eredmény:)

    Gondolkozom még a blog íráson. Ketket nem akarsz bevenni társ bloggernek? Nincs időm még egy blogra, bár már lestoppoltam egy jó címet....Nemtom mi legyen. Szavazzátok meg:D

    VálaszTörlés
  4. yay:)
    mert akkor igazából csak az eredményes cuccokat tenném közre, napi szinten nem akarok szerintem annyira blogolni ezzel.
    van ilyen társblogger funkció amúgy;)

    VálaszTörlés
  5. Az jó, ha Titti is ír, akár itt, akár máshol, gyakrabban lesznek bejegyzések, amiket lehet olvasni :) Már én is várom, hogy kezdjetek!

    VálaszTörlés
  6. @Titti
    Perszeee, szeretnél belematatni a blogomba, mi?:) ezen még el kell gondolkoznom...:P

    VálaszTörlés
  7. én örülnék neki ha Titti külön blogot írna :)

    VálaszTörlés