Kezdődik az évem...

Nincs több szabi, ma már mennem kell(ene) dolgozni, délután suli is lesz. Azért csak kellene, mert jön hozzánk egy csaj. Kutya csaj, Methos újdonsült arája. Megpróbálkoznak a  khm családalapítással, hogy szépen mondjam. Tegnap is itt voltak, álldigáltam 3,5 órát míg ezek ismerkedtek, szépen elment vele a nap és a futó idő is sajnos. Amúgy nagyon cukik együtt.



  
Remélem ma gyorsabbak lesznek, mert bár szép a kuytalét, nem érek rá. Melóba is be kéne menni, bele kéne lesni még a könyvvitelbe ha már téli szünet alatt ki se nyitottam, nem mintha lett volna rá nyugis 5 percem. Ráadásul Niminek púp nőtt a fejére, őt is el kell vinni ma délután orvoshoz...
Tegnap előtt azért elmentem futni, a felét nagyon erős ellenszélben, eddig ezt még nem tapasztaltam, sokkal melósabb!:) Viszont az órám továbbra is csal, 1 km-n 100 métert, ami elég sok, de legalább tudom és be lehet kalkulálni.
Már megkezdtem az apróságok begyűjtését a diétához, úgy mint sütőzacskó, 1,5%-os tej, vettem egy kis sovi túrót is a ráhangolódás jegyében. Meg jól is esik a lájtos kaja. Tegnap már lényegesen kevesebbet ettem, bár azért még becsúszott pár bundás szűzpecsenye. Megint figyelek a vízre, folyadékra, el se kellett volna hagyni, my bad. Hétvége felé, mikor már újra beköltöztem az irodába, (és bár vicc, de meló mellett sokkal több az időm mint ha itthon vagyok),  megírom az új diétát, meg a Tittiét is. Szerintem nem lesz közte különbség, csak a mennyiségekben.  Meg tulajdonképpen akarok maradni az előző vonalán, annyi hogy figyelek h estére már csak fehérjedúsat, meg kiszedem belőle a macerás kajákat.
Lesz májusban osztálytalálkozónk, még egy ok a slankulásra, plusz motiváció, ajvé. Bár középiskolában sose voltam vékony, azért még jobb ha leesik az álla a volt osztálytársaknak milyen szép vékonnyá avanzsáltam:) Háh, álmodozás az élet megrontója!:)))
Megyek öltözni, összekapom magam! Csók kedveskéim:)

4 megjegyzés:

  1. ez a vízivás nekem is a halálom... ha az egész mennyiséget ásványvízben venném, akkor egyrészt mástól venném el a zsét, másrészt ki cipel haza heti 2-3 kartonnyi vizet villamossal? így meg, hogy a csapból töltöm újra a palackot már a 3. újratöltésnél kezdem érezni a szagát, így inkább közvetlenül a csapból (pohárral) iszom, de a csap rohadtmessze van, ráadásul a vécében, na, erre találjon az ember normális megoldást :D

    VálaszTörlés
  2. @thatsme :)
    Hogy érted hogy szaga van?
    Általában visegrádi mentes vizet iszom, de szerencsére nálunk finom a csapvíz is, nem szoktam kétségbe esni ha elfogy az ásványvizem, de tény hogy nagy a fogyasztás ha megiszok napi 2 üveggel, 1 hétre kell 2 karton minimum.

    VálaszTörlés
  3. @thatsme :)
    Tea, millió féle, akkor nem unod meg, meg vízforraló és kancsó. Filteresből a Teekanne-t szeretem, füvesből meg teaházas édes ízvilágúakat. Délelőtt fekete tea (néha zöld), késő délutántól gyümölcstea. Néha a változatosság kedvéért (kéthetente egyszer kb.) light kóla.
    Ásványvizet én úgy iszom, hogy bérelek a Pearl Naturaltól egy hűtős-fűtős vízgépet (havi 1000 Ft), és házhoz szállítják ballonokban az ásványvizet, ami 69 Ft/l. Lehet amúgy sima kerámiatalppal is kérni, akkor nincs hűtés-fűtés funkció, de nincs havidíja sem.

    VálaszTörlés
  4. @KetKet: úgy értem, veszek 1 üveg ásványvizet, és amikor kifogy, azt az üveget töltöm újra. Azért, mert a szobában nincs csap, és hogy ne kelljen 10percenként a mosdóba rohangálni a pohárral vízért. És mondjuk minden héten szoktam venni új üveggel nagybevásárláskor, de már a 2. nap érzem, hogy szaga van az üvegnek, hiszen folyton újratöltöm.
    @Boszi: a tea nálam sajna nem jöhet szóba, még a szagát se bírom :S kis koromban mindig tejet ittam, ami olyan finom meg selymes volt, ehhez képest a tea nekem kb. ízetlen, híg forró víz. a mentát meg a csipkebogyót tudom meginni, de azt is csak ha muszáj (pl. ha beteg vagyok), szóval évente 2x kb :D

    VálaszTörlés