13. nap

Egy előnye van annak, ha hétfőn kezded a diétát...könnyen utána lehet számolni a napoknak, ez azért nagy könnyebbség, mert az előző programomat hét közben kezdtem el, és mindig bajban voltam, sosem tudtam hol tartok. Volt hogy a diétában is megkevert, na nem mintha nagy tragédia lett volna.

Szégyenletes bűn, hogy a héten még csak egy alkalommal voltam futni, nevezetesen a csúszós hétfőn. Kedden nem mentem, mert bébiszitteltem, szerdán suli volt (de utána lehetett volna, csak lusta volam, mondván ott lesz a csütörtök), csütörtöknek az időjárás miatt befellegzett, pénteken suli, és úgy volt hogy utána futunk Tittivel, de rosszul lett, én meg egyedül nem megyek a vaksötét elhagyatott összekötő úton, se a másik irányba, ahol felfalhatnak a farkaskutyák. Nos, miután ilyen gyönyörűen megmagyaráztam a lustaságomat, elmesélem azt is hogy voltam ma már vezekelni, 6 kilcsi, szopatós szélben, az utolsó 1000 méteren már nagyon el voltam fáradva, de nem álltam meg, sűrűn kellett győzködni magamat, "nem állsz meg b+, mész tovább, nem sétálni jöttél, tudsz ennél többet is" stb stb...végül is bevált, Niméria pont kint volt, de nem ismert meg messziről, viszont nem tudtam leguggolni hozzá abban a pár percben:D Aztán jóóóól lenyújtottam, kellett is. Lehet még délután is elmegyek egy laza 3 km-re Tittivel, attól függ hogy érzi magát, de hogy így megemlítette a dolgot, lehet hogy egyedül is mennék...

A kajákkal nincs gond, eszem szépen amit kell, néha annyi van hogy megcserélem a tízórait a reggelivel, vagy fordítva, de nem hiszem hogy ennek van jelentősége, mindaddig amíg a vacsi és az ebéd a helyén marad. Anyu vett licsit, megettem 1et ma tízórai után, remélem nem kerülök érte kínpadra:P

Futás közben azon gondolkoztam többek között, (a másik nem is gondolat inkább sűrű imádkozás az őrangyalomhoz, nehogy lepuffantsanak a vadászok, én a bicikliúton futottam míg ők a két oldalán lövöldöztek...szerencsére nem találtak el, de azért elfantáziáltam hogy hogyan is húznám haza 3 km távolságból a kilógó belemet...) hogy lassan mintha kezdene átállni az öntudatom. Belenézek a tükörbe, és néha már nem a kövér lányt látom, hanem vki átlagosat. Nem akarok én drámázni itt, de talán ez az egyik legnehezebb dolog, úgy látni önmagunkat ahogy a külvilág lát, azaz a valóságot. Nem gondolom hogy már annyira puffadt lennék, vagy csak szar a tükröm, persze tudom hogy még sok faragni való zsír van rajtam. Lehet azért jöttek fel most ezek a dolgok, mert belebújtam egy olyan nadrágba amit konkrétan nem tudtam felhúzni az első program előtt, feszült a combja is, most pedig cca 5-7 centire be tudom tenni a kezemet a derekához, a combja pedig jó bő. Ez az a feszes anyagból készült melegítő gatya, ami már akkor is kicsi volt rám amikor megvettem, csak akciós volt és tetszett, amikor hordtam, akkor is mindig kipattant a patentja, most meg úgy tekereghetek benne ahogy jól esik, azért ez flash:) Itt jön be valahol az hogy a tükör hazudhat, még a mérleg is, de a ruháim soha. Apropó mérleg, rásunnyantottam, 71,7 voltam reggel, de már ittam vizet és kávét is, és fel voltam öltözve:) Kíváncsi leszek mi lesz két nap múlva, én már a 72-nek is nagyon örültem, ha hétfő reggel mérek egy 71,5-öt akkor kiugrom a bőrömből:) 

Tittinek szeretettel:)