Terepfutás

Eleve nagy kedvvel indultam futni ma, kitaláltam, hogy változtatok az útvonalon, ami úgy nézett ki, hogy ki a bicikliúton a Zagyva hídig, ott csapni egy balkanyart a töltésre, le a büdipatakig, újra balra végig a patak mentén, majd rá a temető útra ami már a mi utcánk. Ebből a terep értelem szerűen a töltés és a patak part, cca 1,5 km, a patak menti rész 1 km, végig lefektetett nádakkal, és hepe hupás részekkel, nagyon kemény volt, viszont rettentően élveztem:) Annyira, hogy kiérve az aszfaltra úgy döntöttem, lemegyek még a temetőig és aztán haza, ezzel összesen 4,6 km jött össze, hiper szuper jó volt!:)  Ráadásul dupla öröm, mert Titti is hasonlóan jól érezte magát, annak ellenére hogy a terepet nehezebben vette, szóval be fogjuk járatni ezt az útvonalat! Vannak még más agyament terveim is, de ezt még nem írom le, mert T szeme kijönne mint a csigának:)
Pont főzöm a vacsimat, 2 tojást, szerintem kígyóubit fogok hozzá enni, a farkas éhségemnek tudom be mindezek csábító voltát. A héten figyelek rá, hogy több legyen a sonka-tojás, azaz a fehérje vonal, ne egyek minden nap zabpelyhet valamilyen formában. Lehet ennek is köszönhető a stagnálás, meglátjuk mire megyek vele, bár ez már az uccsó hét, akkora változás nem fog történni, szeretném ha 66,5 környékén zárnám a 70 napot. Aztán kis szünet után addig ügyeskedem míg meg nem lesz a 65, tovább nem, mert az ember megtiltotta, azaz befenyített viccesen, hogy utilaput köt a talpamra :P
Ma tök finom ebédet találtunk ki. Az én ötletem nyomán készült a mozzarellás-gombás csirkemelltekercs, kuszkusz maradt még tegnapról, és T szeretett volna zöldsalit, így is lett. 10 ujjunkat megnyaltuk utána, a sütőzacskóba lesült a kifolyt sajt, hát ne tudjátok meg, mint a gyerekek a fagyis bödönt úgy nyalogattuk ki a zacskót:D
Valószínű meg qvára túlfütt a tojás, szal írás helyett inkább eszem, az legalább látszik rajtam:)
Ja, jön a hosszú hétvége, nem tudom lesz-e lehetőségem írni, mert jön a család, megyünk ide oda, de mindenkinek kellemes időtöltést, jót ne halljak senkiről!:)

5 megjegyzés:

  1. *mert T szeme kijönne mint a csigának
    hangosan felröhögtem hajnal 1kor ezen :D:D:D

    ezt a mozzarellás dolgot kifejthetnéd kicsit bővebben is :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Fogsz egy fél csirkemellet (cca 20dkg) kettévágod, de nem teljesen, így szét lehet hajtani, nagyobb lesz jóval és nem olyan vastag. Kicsit kiklopfolod, figyelj rá h ne lyukaszd ki(nekem sikerült:D). A belső felét, amibe tölteni fogsz jól megszórod csirkefűszerrel, bekened mustárral (semmit se kell sajnálni, mert úgy lesz íze). Aztán ráfektetsz 3-4 szeletke mozzarellát, erre ráhalmozod az előzőleg hagymán megpirított szeletelt gombát (itt ugye kell egy kis olívát használni hogy megpiruljon, de ez is belefér a receptbe). Nem kell bele sokat tenni, mert akkor nem lehet összetekerni. Ezek után ügyeskedsz és feltekered, én fogvájóval rögzítettem 4-5 helyen, a külsejét még megsóztam és így tettem be a sütőzacskóba. Fél óra alatt megvan az előkészítés, sütni olyan 45-50 percig kell 3 ilyen tekercset. ha kevesebbet csinálsz gyorsabban megvan, és ez nem hőlégkeringető idő, és végig legmagasabb hőfokon volt.

      Törlés
  2. Mit talaltal mar ki megint?????

    VálaszTörlés
  3. Mit talaltal mar ki megint?????

    VálaszTörlés
  4. addig terepeztek, hogy nekem is megjött a kedvem a terepfutáshoz, holnap kipróbálom:)

    VálaszTörlés