Semmi különös...

Az a nagy pockos helyzet, hogy nem sok témába vágó dologról tudnék írni. Persze nem unatkozom, igazából most kezdenek összecsapni a fejem felett a hullámok. Az ünnepiek. Itt állok (na jó ülök éppen) december 8-án egy szál ajándék nélkül, de nem ez a gond, hanem az hogy ötletem sincs. Senkinek. Pedig még ma el kellene kezdeni rendelgetni őket, mert nem fognak ide érni időben. Ja igen, nagyon is híve vagyok a netes vásárlásnak, gyűlölöm a tömeget. Különösen ezt az agya hagyott ajándékvadászós csürhét. Fellöknek, tolakodnak, rátolják a kocsit a lábadra, és miért? Hátha jut még nekik is az akciós fa dezodorból...áhh, már tavaly megfogadtam hogy senkinek semmit nem veszek és viszont is üdvös lenne a tényállás, és akkor maradna idő az ünnepre készülődni. Sokkal szívesebben sütnék mézeskalácsot, meg tapasztgatnék 6 szakajtónyi linzert, ami kitartana Húsvétig, mert az fun, és hangulatos, mintsem vmi idióta bevásrlóközpontban izzadjak, mert a marhák úgy felcsavarják a hőmérsékletet, és mint tudjuk az eladó az első, hogy ők pólóban piros pozsgás arccal kérdezhessék hogy "Segíthetek?". Közben mi szegény szerencsétlen vásárlók egyik kezünkben a kabátunkkal, pulóverünket a derekunkra kötve, vagy ha ezt az óvodás módit cikinek érezzük, akkor nagyasszonyosan a táskánkon keresztbe vetve hajtjuk el a 100. érdeklődőt, "köszi, csak nézelődöm". És tényleg. Lófrálunk, loholunk, próbálunk valami értelmeset, aranyosat, kedveset de mégis hasznosat találni, általában kevés sikerrel. Mert lófasz nincs a boltokban. Persze ha az ajándékozási szokásaink túlmutatnak a zokin-gatya-nyakkendő szentháromságon. Hiába találom én ki a tutit, az biztosan nincs, vagy ha mégis kivitelezhető akkor egészen biztosan borítékolhatjuk hogy a kedves "mesterember" elcseszi a meglepetést. Volt már ilyen, hogy azt hittem sírva fakadok 23-án, mert egy egyszerű de nagyszerű dolgot nem sikerült kivitelezni. My bad. Notórius utolsó percben beszerző típus vagyok. Egyetlen egy Karácsonyra emlékszem amikor előre el volt rendezve minden, de akkor tudtam hogy 22-éig elhavazós meló lesz.
Visszatérve a jelenbe, izomlázam van. Na nem az őrült edzéstől, hanem mert már biztos írtam korábban hogy tesómék felújítanak. Tegnap nekiestünk munkaidőben, meló helyett, Titti kolleginával az egész alsó szintnek és kifestettük. Már ezt is megérezték volna az integető izmaim, de előtte még "terepet rendeztünk" és egy cca 10.000. elemből álló puffos ülőgarnitúrát (ami már csudin át van húzva by hiperügyes restaurátor srác) cipeltünk fel az emeletre, a lépcsőházon keresztül, mivel a csigalépcső is felújítás alatt van. Ez kb úgy jön le hogy van egy kurva nagy luk a nappaliban, bedőlt korláttal, sebaj. Egyébként elképesztő ügyességről számolhatok be, profin tapétázunk, parkettázunk s festünk, Titti még glettelni is tud! Komolyan mondom aki ezt szakmának hívja azt kiröhögöm. Elég csak 1 házépítés, meg 1-2 felújítás, és a szakik tátott szájjal figyelik hogy milyen szépen tudunk laminált padlót lerakni, egységnyi idő mínusz pár óra alatt (ez tényleg megtörtént eseten alapszik, konkrétan nem hitték el hogy mi, az amúgy minden lépben kanál copfos kisjányok nem csak illegni billegni tudunk).
Hazudnék ha nem fáradtam volna el, de még ilyenkor jött a nap nagyobb része, kicsi irodai tevékenység, mert azért olyan nincs hogy nem megyünk be. Oké, enni jöttünk na. :D Aztán irány a drága jó Gyöngyös, éljen az iskola nap! szerencsére számvitel volt, igaz hogy hullára szívta az agyamat, de legalább értettem hogy miről van szó, és nem az unalomtól akart lecsukódni a szemem.
Úgy összefolynak a napok, alig emlékszem hogy mit ettem, de kb ezeket:
  • 2 graham, 4 sz sonka, paprika, kv
  • 1 activia, 1 banán (lehet került a nyelvemre némi festék is)
  • fél tányér bableves, cca 15 dkg pulyka, párolt zöldség (az az a diétás menüm zsákos kivitelben), kv
  • 1 db cerbona meggyes müzli
  • 3 abonet sonkával, sajttal, 1 pohár tej
Rájöttem közben hogy miért voltam tegnap fél kilóval nehezebb, (ezt mára 30 dekára faragtam), ingerült, agresszív ideggombóc, zabálhatnékkal összeölelkezve. Az édesség éhség-rémség természetesen még mindig tart, vágyakozva gondolok a giga-mega rizses milkára, ami ott figyel a hálószobai polcon, kár hogy nincs itt az asztalomon. Háh, de még kitartok, mert délután megyünk barátosné szülinapi zsúrjára, reménykedem némi jóféle süleményben:) 

14 megjegyzés:

  1. Ez érdekes, mert én meg pont szeretem a karácsonyi ajándékvadászatot :) Igaz én mindig előre megtervezem, hogy kinek mit, és aztán célirányosan haladok. Apunak pont nyakkendőt vettem :D De folyton emlegeti, hogy szüksége van rá, és találtam egy tök szép díszdobozosat :) Viszont a "segíthetek?" eladóktól én is agyf*szt kapok, most elhiszem, hogy ez a dolga meg kedves akar lenni, de nekem mindig olyan érzésem van, hogy érezzem már szarul magam, amiért nem veszek semmit, csak az árcédulákat lebegtetem.

    a sok ch meg a só eleve több vizet kötnek meg, ez simán jelenthet 1-2 kg "pluszt" is akár, de ez le-fel ingadozik, szóval azért lehet érezni, hogy mikor van az, amikor csak ilyen jellegű a pluszkiló, meg mikor van gáz. szerintem még mindig keveset eszel egyébként :)

    VálaszTörlés
  2. @thatsme :)
    Irigykedem:) Főleg a célirányosságért. Az egy jó, időspóroló dolog:)
    Valaki mesélte, aki dolgozott ilyen nagy ruhaboltban (h&m, c&a, stb), hogy azért jönnek oda annyian az eladó, mert pályákra van felosztva az üzlet, és ahogy belépsz valakinek a területére, neki kötelessége rád repülni és kérdezni, hiába látta/tudja hogy a kollégája már megtette :S Őket sem irigylem ilyen szempontból.

    A kajálásokkal még mindig nem vagyok rendben, elég sokszor van olyanom, hogy éhes vagyok, mint pl ma reggel is meg akartam halni, de mégsem eszem valami rendes laktatót, hanem betartom a régi diétás adagomat ch-ban, és mondjuk felvágottat eszem többet, meg megiszok 2 kávét, mert az tölti a helyet. Szerintem csak a sárkányos napok közeledte miatt vagyok ilyen éhes...de amúgy meg nem is érek rá enni, csak sóvárgok. Közben meg lesem magam a tükörben és úgy látom mintha dagadnék...

    VálaszTörlés
  3. A karacsony elotti bevasarlas nekem tobbnyire remalom, nem tudom elviselni a millio embert, akik ilyenkor mindenhol ott vannak, egy negyzetmeteren 10-en hompolygunk, broaf.
    Szerencsere ezt iden meguszom, mondtam tegnap Musukanak az allatorvosnal, h mivel mostanra elkoltottuk egyutt a teljesn karacsonyi ajandekkeretet, igy minden csaladtag egy-egy szep fotot fog kapni a cicarol, szemelyesen alatappancsnyomva :DDDD

    VálaszTörlés
  4. Ma reggel jobban volt szerintem, nagyon bizakodom :)

    VálaszTörlés
  5. http://www.nlcafe.hu/eletmod/20111207/sokat_ulsz_gyorsabban_no_a_feneked/

    rejtely megfejtve!
    januarban veszek egy terdeploszeket, idosebb noknel ugyis gondot jelent a terd aszotta vallasa :DDD

    VálaszTörlés
  6. @Macskacicó
    Úúúúúúúúristen:D
    Most képzeld el hogy a térdedre nő a segged :))))))

    VálaszTörlés
  7. Aaaaa. Muszaj volt, most mondd??? Tudod h vizualis tipus...

    VálaszTörlés
  8. @Macskacicó
    Nagyon örülök Musu cicának, és a kicsi is jól van?

    A kerekedés amúgy lehet a sárkányos napok miatt is, ilyenkor a tükör is becsapós, talán a mérleg megfelelőbb volna, vagy csak várd ki a napok végét, és utána nézd meg magad.

    A karácsonyi vásárlást szeretném, ha végtelen időm lenne, ugyanennyi pénzzel, és rajtam kívül senki nem volna a boltokban :) Ezek hiányában annyira nem vagyok oda érte, szerencsére családon belül minimálisra redukáltuk az ajándékozást: csak a kisgyerekek és a karácsony körüli névnaposok kapnak ajándékot. Ez sem kevés, de azért sokkal könnyebb.

    VálaszTörlés
  9. @PrettyWitch
    Kilóban nem gázos, pont ma méreckedtem, kereken 74 kg vagyok, ami + 30 dkg-t jelent, de amit én össze vissza zabáltam tegnap, azon csodálkozom hogy nem 78at mutatott:) Ráadásul még zuhanyzás után álltam rá, olyankor kitágul az ember. Szóval ha kilóban nem is gáz akkor is pöffeteg vagyok.

    Karácsonyi őrület...már van egy ajándékom:))) Más se, és kedvem sincs a kölyköknek se ajándékot venni, mert egy kínszenvedés kitalálni hogy mit, meg még az is kérdés hogy a távolabbi rokonok jönnek-e vagy sem, mert akkor azoknak a kis ivadékoknak is kell vmi a fa alá, áh, borzalom.

    VálaszTörlés
  10. @PrettyWitch reggel meg nagyon kis virgonc volt, remelem nem lesz baja!

    VálaszTörlés
  11. @Ketket nekem meg egy ajandekom sincs, eleg csehul allok, bar mint emlitettem, tulkepp mar nincs is mibol vennem, szoval problema letudva

    VálaszTörlés
  12. @Macskacicó
    Közben szereztem még 1 ajcsit, meg apróságokat a kisjányoknak, igazából csupa olyan holmit amit én szeretnék magamnak, csak túúúl kislányos, ezért nekik jó lesz:) 7 és 4,5 évesek, minibarbiek :P

    Sztem tegyél Musu nyakába 1 bazi nagy piros masnit, és az ajándék az hogy simogathatják:) Süss mellé kicsinosított mézeskalácsot csudi csomagolásba be, és már le is van tudva az őrület:)

    VálaszTörlés