Lehet az agrárcsemeték örülnek az esőnek, sőt lehet még nekem is kéne, mert megmenekülök egy kiszáradt tujasor újraültetésétől, de basszus, elázott a futópályám, tiszta cuppogós sáros izé. Tegnap végül elmentem futni, már eleve turbó fokozatban takarítottam, hogy mehessek, így a bemelegítést kihagytam, mert alapból szakadt rólam a víz. Eleinte csak szitált a köd, aztán egyre lentebb ereszkedett, jó sűrű volt a levegő, majd utána úgy rákezdett hogy a bugyim is elázott, pedig dupla nadrág volt rajtam. Amúgy 10 kört futottam, levezetés nélkül, 4,75 km, tudtam volna még, volt bennem erő, csak a fent említett dolgok miatt és mert vérzett az orrom nem mentem többet. A 9. kört nagyon megnyomtam, nem volt nálam mérő eszköz de olyan 10 km/h órásan,az nekem már fénysebesség közeli:) Picit érzem is a lábam. Gondolkozom hogy ma kifutok a bicikli úton a szomszéd faluba, ez kb oda-vissza 3 km, nem nagy táv, de beton, az sokkal megterhelőbb, de majd meglátjuk. A tapétázás mára tolódott, azt integetőizom-edzésnek fogom fel:))) Olyasmi ez mint a karate kid-ben, az autópolírozás, simi-simi :)
A tegnapi rossz hangulatok már elmúlt nagyrész, köszi MC hogy elbeszélgettél a kettyós fejemmel!
Ja, és még mindig tartom a súlyom, dekára pontosan, lehet hogy szar a mérleg?:DDD Csak viccelek:)
Sietnem kell, mert a főnökasszony (Titti) letépi a fejemet ha nem igyekszem.
Szóval kaja:
- 1 pár frankfurti virsli, 1 graham, kv
- 1 milbona diétás joghurt
- husileves répával, zöldséggel, husival, garnélás-tejszínes fokhagymás masni, kv
- 2 graham, sonka, sajt, paprika
- túró, kefír
Ebből a tészta a csillaggal jelölt, nem ettem sokat belőle, jó dolog a leves, mert azzal lakom jól, és nem szedek sokat a másodikból.
Jó lenne összeszedni a gondolataimat, és írni egy értelmesebb posztot, de rohanás van, majd ha lesz egy kis időm, és már megírtam a számvitel házit akkor nekifogok. Az erő legyen veletek elvtársak!
UI: mostanában felötlött bennem, hogy szeretnék eljutni Moszkvába. Útitársat keresek!:))))
Telorol. Moszkva erdekel! Csak ne ilyenkor menjünk, mert kopogosra fagyott testunket elviszik a farkasok:) meséltem h éltünk kinn 3 évet?:) nagycsoport, első, második. Nagyon szeretnék visszamenni...
VálaszTörlés3km betonon sztem nem gáz, ha van rendes futócipőd. Jó tapettazast:)
Hát ez király!:) Még csak nem is lennénk elveszve:) Megvolt a transszibériai expressz?:) Na várjál, a nagycsoport az óvoda?:D
VálaszTörlésVan rendes cipőm:) A tapétázás a a kedvencem:P :)))
Szerintem nem kell félned, legalábbis egyelőre nem vitted túlzásba az evést. Majdnem teljesen olyan, mintha még mindig diétáznál :)
VálaszTörlésIgen, ovoda, szoval velem nem vagy kisegitve :D
VálaszTörlésTegnap tök sokat ettem, majd leírom :P
VálaszTörlésMC: hogy kerültél oda egyébként?tudsz picit oroszul?akkor még szivacs volt az agyad:DDD
@Ketket
VálaszTörlésműxik?
@Titti
VálaszTörlésJigen, picit olyan molyos formában kukactitti