Súlytartásról

Zenóbia kérésére megkísérlem összeírni hogy nekem mi segített a súlytartásban, mit ettem, hogy csináltam, s milyen eredménnyel.
A későn ébredőknek mondom, hogy Ketket vagyok, 28 éves és édességfüggő. Tavaly szeptember és idén április között fogytam majd 20 kilót két részletben. Ez azt jelenti hogy először leadtam 11et december-ig, aztán jött egy hónap szünet Karácsonnyal és minden nyalánksággal, aztán január közepétől újabb 70 napba fogtam és letornáztam úgy 7 kilót. 
Az első súlytartási időszakról nem nagyon van mit megemlíteni, mert nagyon rövid volt,-1 hónap- , amiből kb 1 hetet nem is mertem rendesen enni, mert még bennem volt a diéta drukk. S utána szép óvatosan kezdtem el kicsit ünnepibben enni, a január közepi mérleg ugyan annyit mutatott hajszálra pontosan mint december elején, szóval valami működött. Örültem mint majom a farkának, de rendszert nem láttam benne. Ezután eltelt pár hónap, és megérkeztem a második súlytartó időszakhoz, amit 66,5 kg-mal kezdtem. Itt már jobban elengedtem magam, olyan szempontból h már a diétát sem annyira élére állítva pontról pontra követve az előírtakat követtem, hanem számoltam a kalóriákat és úgy tartottam be a kalórialimitemet, ez azért volt jobb, mert jóval színesebben lehetett étkezni. Ennyi idő alatt megtanulja az ember hogy hogyan lehet kevés kalóriából mégis jó kajákat kihozni, vagy ha nem is lesz kevés, de mondjuk egészséges. Gondolok itt a tejföl helyett használj kefírt, búzaliszt helyett grahamet. Csináltam én pizzat is grahamlisztes tésztából light sajttal, nem lett egy kifejezetten diétabarát kaja, de 3ad annyi kalorí volt benne mint egy klasszikusban. 
Ami alapvetően segít a súlytartásban, az az hogy nem csaptam arcon magam azzal, hogy belevetettem magam 7/24ben a zabálásba. Ugyan úgy graham kenyeret ettem reggelire, a változást az adta pl hogy sonka helyett már a szalámit is megengedtem magamnak, hmm, nem is tudjátok milyen isteni tud lenni a leghitványabb szeletke is a sok sonka után, brr.Vagy szeltem rá egy kis sajtot, de alapvetően a mennyiség maradt. Az 5x-i étkezést is megtartottam, igazából megszoktam és hiányzott volna a tízórai meg az uzsonnai "nasi". A zsiradékmentes sütés főzés is maradt, zöldségek főve párolva nyersen. Ebédre hétköznap mindig vmi diétás ebédet toltam. Azért mondom h hétközben, mert sztem ez a titok. 5 napig normálisan enni, kb 1800-2000 kcal körül (saccolom) és akkor hétvégén belefér bármi. Süti, torta (sok sok szülinap), fagyi, grillezések. Btw egész nyáron grilleztünk, ami ínycsiklandó és mégis diétabarát. 
Másik nagyon fontos, és nekem aranyszabály volt, hogy minden áldott reggel méredzkedtem! A mérlegen gyönyörűen láttam hogy az előző napi kajálás sok volt kevés, vagy pont jó, és a következő napomat ehhez igazítottam. 
Még június elején volt egy futóverseny, amire sokat készültem, tehát nem hagytam abba a mozgást! (aranyszabály nr3.) Így még fogytam is súlytartás közben, a súlyom 65-66 kg között ingadozott, ha már 66,5-re felmentem, akkor odafigyeltem 1-2 napot ami az 1800 kcal körüli kajálást jelentette és szépen visszaálltam, lelkem megnyugodott h nem kezdek el sonkásodni és boldogan konstatáltam h talán most az egyszer ebben az életben _talán_ mégis működik egy fogyókúra, egy módszer, ami nem csak átmeneti. 
A lényeg, hogy ésszel, el lehet menni a fiúkkal szalonnát sütni, fehér kenyérrel (!), de ne legyen belőle rendszer, 1-1 alkalommal gyönyörűen megengedhető, főleg ha voltam aznap mozogni, nincs belőle gond. 
Nyár végére azért eléggé elengedtem magam, látva s bízva saját kis testemben h nem csinál belőlem hülyét, 1 hét nyaralás, mindenbe beleszarás szószoros értelemben mérleg nélkül, +3 kg-t eredményezett, amikor hazaértem azt hittem rosszul leszek. :P  SZóval nem minden habostorta diétás....szerencsére 1 kg lement pár nap alatt, de azzal a kettővel megküzdöttem, kb 1 hónapot. Igazából sztem az van, h ha már +2 kiló is úgy beparáztat mint engem akkor nem lehet gond, mert addig nem nyugodtam míg meg nem szabadultam tőle, és ha már lúd legyen sovány, gondoltam nekiesek egy újabb 5 kilónak.De így, hogy rájöttem hogy ha pl 5-6 napot odafigyelsz bőségesen degeszre eheted magad a 7-en lelkifurdalás nélkül, és ennek a lebontásai is működnek, 1-1 elengedett délután, 3-4 nap odafigyelés, ez vhogy megnyugtató, h nem kell egész életedben füveken élni, mégis lehetsz szép és vékony.
All in all, az életmódváltás az ami segít súlyt tartani, amibe beleférnek azért a finomságok is, de abban 100%-ig biztos vagyok hogy ha nincs meg bennem a kontroll és a büszkeség, arra amit elértem és a félelem hogy visszaszedhetem, akkor sztem szép lassan visszakúsztak volna a kilók. 
Na most az a helyzet, hogy sztem nem osztottam meg a spanyolviaszt, de remélem segített picit.


5 megjegyzés:

  1. Lehet, hogy nem spanyolviasz, de nagyon jó összegezés! És biztató arra nézve, hogy ha valaha elérjük az álomsúlyt, akkor kis odafigyeléssel lehet normálisan is enni :)

    VálaszTörlés
  2. Tényleg ez a titok, hét közben normálisan, hétvégén megengedőbben, és nem abbahagyni a mozgást.
    Talán nem árt folytatni a kcal számolást sem...

    VálaszTörlés
  3. De jó, nagyon köszi, és milyen gyors is voltál, amiért külön köszi!:) nekem tök jó most, hogy ezt így leírtad, mert én is ezekre jutottam az elmúlt időben, és egyrészt jó, hogy megerősítést nyer az elmélet, másrészt jó így összeszedve látni a gondolatokat ezzel kapcsolatban. Én egyelőre még számolok, mert fosok. És tényleg a félelem attól, hogy visszajönnek a kilók, nagyon sokat segít, mert ha emelkedik egy kg-val, akkor már beindul a para és a visszafogás, és emiatt nem emelkedik tovább. Most kéne a köv. hetekben átállnom a súlytartásra, de mocskosul félek tőle, hogy az eddigi 1300 után, ami nekem kellett a fogyáshoz, hogyan fog reagálni a testem a súlytartó 1800-ra, ami elvileg mehetne. Úgyhogy első körben nagyon fogok figyelni és számolgatni és nálam marad a napi mérlegre állás is egyelőre, pont emiatt, hogy egyből lássam, hogy mi a helyzet. A torna nálam is marad, csak nálam futás helyett lépcsőzőgép van, de az heti többször, meg gyaloglás, amikor olyan az idő. Az utolsó kilók pedig iszonyú szenvedések, hónapok kellettek, hogy stabilan lemenjen három kg. És még lemehetne vagy kettő a teljes nyugodtsághoz, de azt már meghagyom jövőre, idénre már a súlytartás lenne a cél. Hajrá nekünk továbbra is! :)

    VálaszTörlés
  4. na nekem pont ilyen tanácsokra van most szükségem :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :)
      Be is jön a dolog, mert azóta is tartom, kisebb ünnepi kilengésekkel:)

      Törlés